5. Fejezet-Kyle ébredése.

Csak köhögött és fulldokolt.Nem tudtam mit tegyek,hát szóltam Maria-nak.Beszaladt egy tál vízzel és megitatta a fiút,aki közben kinyitotta,ragyogó égszínkék szemeit.Elvesztem benne.Annyira lélegzetelállító és lenyűgöző tekintete volt,mely egyből rám szegeződött.Rögtön el is vörösödtem.Furcsán nézet..Olyan..."Ki lehet ez?" pillantással.Maria elmagyarázta,,hogy ki vagyok,honnan kerültem ide.Csak valami morgást hallottam tőle.


-Légy kedves!-szólt Maria intő hangján.
-Ismerem a fajtát...a legenda igaz?.-forgatta gyönyörű szemeit.


Maria bólintott,és kiment.Félénk pillantásokat vetettem a fiúra,aki látszólag próbált kedves lenni,több-kevesebb sikerrel.


-Mit bámulsz?-vigyorgott elégedetten.
-Semmit,bocsánat-pirultam el...Mi történt veled?
-Semmiség-válaszolt unott hangon.Csak a farkasok nem bírnak el a medvékkel...
-Megtámadott egy medve?-csodálkoztam
-Három-hallottam kényszeredett válaszát.


Sírva rohantam ki a kunyhóból.
Csak futottam és futottam,majd leültem egy fához,és keservesen sírva fakadtam.Nem tudtam miért.Szorító érzésem volt.Mintha valaki marcangolta volna a szívem.


-Tudod,hogy a szüleim hogyan találtak egymásra?-hallottam újból a hangját.
-???-néztem hátra csodálkozva.
-Willow az apám megálmodta , hogy Hope eljön az életében,és amikor először meglátta már szerelmes volt belé.
-Kérlek most hagyj békén.-morogtam.
-Ez érdekes nem?.
-Nagyon...
-Mi a baj?
-Menj már el Kyle.


Azzal otthagytam.Szívemben egyre erősödött a fájdalom,mert amit mesélt,azok az én érzéseim.Talán lehetséges ,hogy Ő is így érezzen?Annyi megválaszolatlan kérdés volt bennem.De felvidított a gondolat,hogy az idő mindenen segít...
Éjjel mentem vissza a "táborba",mikor Kyle már aludt.Én viszont egész hajnalig nem tudtam.Akkor is csak 1 órát.
Másnap Kyle keltett.Elhívott egy sétára.Amint elindultunk a szívem vadul verdesni kezdett.Látszólag tudta mi történik,mégis furán,értetlenül nézett rám.


-A te fajtád olyan érdekes számomra.-jegyezte meg magának.
-Mi?Mi az hogy...fajtám?!.-förmedtem rá.
-Bocs..nem arra gondoltam.Ez a haj,a fura festék az arcodon,mindig tökéletes..Ez a mi világunkban soha nincs így.
-Nem vagyok tökéletes.Miért látsz annak?
-Azt látom hogy mindig arra törekszel,hogy az légy.
-Nem igaz.Ez nálam egyszerűen mindennapos volt.
-Értem...Mi jó barátok lehetnénk...
-Barátok?
-Miért mi más?-vigyorgott.
-Igazad van...-próbáltam egy erőltetett mosolyt..




Amint visszaértünk én szokás szerint kimentem az erdőbe,de ezúttal Felhő is velem tartott.Leültem,folytak a könnyeim..Még mindig nem értem magam..Nem is ismerem,de ha elveszíteném,azt nem élném túl..


"Barátok." Ez a szó rettenetesen fájt.Nem akarok a barátja lenni...Mindent meg fogok tenni,hogy együtt lehessünk.